verstopikból

Boda Magdolna: Magzatvíz

Finom meleg a víz, harminchat fokos.
A szemem becsukom,
a gőzben súlyosabb a szempillám,
az erek lüktetnek halántékomon.

Könnyű vagyok: papírhajó.
Itt, az ajtón belül nincs kín, nincs vágy,
míg odakinn ott az élet, a harc vagy háború,
a valóság: A holnapi címlaptörténet.

Most embrió vagyok a magzatvízben,
nézem a faliórát: én festettem,
mandala minta, ritmusos, mint anyám szívverése;
számolom a másodpercmutató rámcsapásait.

Ujjaimon a bőr ráncosodni kezd.
Mégsem magzatvíz hát.
Nyugodtan elvághatom a múlt köldökzsinórját,
ha nem lesz mit,
majd csodálom a gyógyuló sebet.