Szabó Lőrinc: Reggeli ének
De jó a fürdőkádban ülni!
De jó elhagyni magamat
s mégis fölpezsdülni a víz
folyékony paplana alatt!
De jó elhagyni magamat
s mégis fölpezsdülni a víz
folyékony paplana alatt!
De jó a meleg kádban ülni!
(Ott ébredek fel igazán.)
Negyedórát benne henyélek,
borotválkozom, azután
(Ott ébredek fel igazán.)
Negyedórát benne henyélek,
borotválkozom, azután
mégegyszer kinyujtózom, és ha
van még idő, egy darabig
fütyülni és dudolni kezdem
gyermekkorom zsoltárait,
van még idő, egy darabig
fütyülni és dudolni kezdem
gyermekkorom zsoltárait,
azt, hogy „Perelj, uram!”, meg azt, hogy
„Óh, mely sokan vagynak”, – s bizony,
ha nem hiszek is már, az emlék
végigborzong a hátamon,
„Óh, mely sokan vagynak”, – s bizony,
ha nem hiszek is már, az emlék
végigborzong a hátamon,
(az ének s az orgonazúgás
még most is a húsomban él,
bár rég volt, hogy a Nagytemplomban
úgy átjárt, ahogy most a vér),
még most is a húsomban él,
bár rég volt, hogy a Nagytemplomban
úgy átjárt, ahogy most a vér),
s mikor „ellenségim romlását”
ígéri Dávid éneke,
mintha egy isten trombitálna,
az egész szoba zeng bele. –
ígéri Dávid éneke,
mintha egy isten trombitálna,
az egész szoba zeng bele. –
De jó a fürdőkádban ülni,
ülni, átfülni egy kicsit!
A víz melege és az ének
mindennap megfiatalít,
ülni, átfülni egy kicsit!
A víz melege és az ének
mindennap megfiatalít,
s mikor már rég elmúlt a reggel
s dolgozik agyam és kezem,
akkor is bennem zeng egész nap
az én istentiszteletem,
s dolgozik agyam és kezem,
akkor is bennem zeng egész nap
az én istentiszteletem,
és mint vágy, vagy emlék, velem van
valaki, akit nem hiszek;
– ha volna, biztosan szeretne,
és ha van, hát így is szeret.
valaki, akit nem hiszek;
– ha volna, biztosan szeretne,
és ha van, hát így is szeret.
